Lesz-e meglepetés a negyeddöntőben, ez itt a kérdés a sorsolás után.
Kisorsolták a negyeddöntő párosait a Bajnokok Ligájában, amiben izgalmas párharcokra készülhetünk, de azért elsőre azt lehet gondolni, nem lesz itt meglepetés, az esélyesek fognak továbbjutni.
Barcelona – AS Roma
A Barcelona számít esélyesebbnek, vezetik a spanyol bajnokságot, ráadásul a Chelseat sem akármilyen játékkal verték ki a katalánok. Valverde irányításával, sokkal stabilabb a csapat játéka, ráadásul Messi is jó formában játszik. Az olaszok jelenleg a harmadik helyen állnak a bajnokságban, de védekezni nem tudnak annyira, hogy gólt ne kapjanak, viszont támadni sem, hogy többet lőjenek, mint a Barcelona. Már az nagy szó, hogy eddig eljutottak.
Sevilla – Bayern München
A Sevilla megmutatta, védekezni tudnak és kontrázni is, a Manchester United kiejtése, ráadásul az Old Traffordon, nagy fegyvertény, de szinte biztos, hogy az andalúz gárdában ennyi volt. Meglepetés lenne, ha nem a bajorok mennének tovább. Bár tény, hogy a Bayern idén igazán erős ellenféllel még nem találkozott, de nem valószínű, hogy két mérkőzés alatt ne tudnák kiharcolni a továbbjutást.
Juventus – Real Madrid
A tavalyi Bajnokok Ligája döntője után mind a két csapat gyengült valamennyit, a Juvénak a védelme lett rosszabb, viszont mintha a támadásai jobban ülnének, Higuaín tétmérkőzéseken is kezd vezéregyéniséggé válni. Az olasz bajnokságot vezetik, bár a Napoli ott liheg a nyakukban, viszont a Tottenham egyáltalán nem volt könnyű ellenfél az olaszok számára, mert sebességgel találták magukat szemben, de végül szoros párharcban továbbjutottak. Nagy valószínűséggel a Real Madrid lesz a megálló. A Real Madridnak a kispadja gyengült, de az utóbbi hetekben, mintha Zidane újra rátalált a rotációs egyensúlyra és Asensio és Lucas bevetése sokat lendített a játékon. A spanyol bajnokságban már elszálltak, a bajnoki címért már nem érdemes törni magukat, viszont a Bajnokok Ligája triplázás óriási fegyvertény lenne a részükről. Láthatóan ez a cél, ráadásul Cristiano Ronaldo is kezd magához térni. Meglepetés lenne, ha nem a címvédő menne tovább.
Liverpool – Manchester City
A Liverpool simán verte a Portót, az idegenbeli mérkőzésen eldőlt a továbbjutás, míg a Manchester City a Baselt verte simán, bár azért a visszavágón belefutottak egy kisebb pofonba, megtudták, nem lehet lazsálni egy kisebb csapat ellen sem, mert ez a presztízsről is szól. A Liverpool és a Manchester City jól ismeri egymást a Premier League-ből is, a tabella alapján a City az esélyesebb, a mutatott játék alapján is a manchesteri klubot várjuk továbbjutóként a párharcból. A Liverpool viszont egyre jobb formában van, a kérdés, hogy a csapat védekezése van-e olyan jó, mint a city támadójátéka. De itt is azt kell mondani, meglepetés lenne, ha nem a papíron esélyesebb csapat, vagyis a Manchester City jutna tovább.