Az U21-es válogatott a belgák ellen lép pályára

A magyar U21-es válogatott a selejtező csoport első helyezettjéhez látogat

 

 

Az U21-es Eb-selejtező 6. csoportjának rangadóját rendezik hétfő este Belgiumban, a csoportelső belgák fogadják a második magyar válogatottat.

 

A csoport első helyén a belgák állnak, hat mérkőzésből 14 pontot gyűjtve. A másodikon a magyar utánpótlás válogatott áll 11 ponttal és a svédek is 11 pontosak, mind a ketten öt-öt mérkőzést játszva.

A belgák idén tétmérkőzést nem játszottak még, bár felkészülési mérkőzésen 4-1-re verték a holland u21-es válogatottat.

A magyar u21-es csapat jó játékkal nyert múlt csütörtökön Ciprus ellen, négyet rúgtak, egyet sem kaptak.

 

A mérkőzéssel kapcsolatban az mlsz.hu-nak nyilatkozott Michael Boris szövetségi edző:

- A belga válogatottban több kiemelkedő képességű labdarúgó kap szerepet, támadóik gyorsak, dinamikusak, nehéz ellenük játszani. Fontos, hogy végig szervezetten futballozzunk, ne hagyjunk területet az ellenfélnek, és hatékonyan játsszunk a belgák kapuja előtt is. A csoport favoritjával mérkőzünk meg, de korábbi mérkőzéseinken bizonyítottuk, hogy erősebb csapatokkal is fel tudjuk venni a versenyt, a célunk továbbra is az, hogy a sorozat őszi hajrájában esélyünk maradjon az Eb-részvétel kiharcolására.

 

 

A mérkőzés hétfő este 20:00-kor kezdődik.

 

borító fotó: mlsz.hu