Neymar elképesztő cselsorozattal élte ki magát a Strasbourg ellen
A PSG 5-2-es győzelemmel próbálta nyugtatni a kedélyeket, hiszen a Real Madrid elleni 3-1-es vereséget valahogy jóvá kellett tenni.
Korábban Neymar már jelezte, azért szokott pimasz cseleket csinálni, mert idegesíti, ha szétrúgják. Valószínűleg a Strasbourg ellen pedig az önbizalmának tett jót, hogy ha akarja, akkor egy egész csapaton átverekszik magát, mert annyira nagyon tud cselezni.
A Strasbourg ellen a középpályán kezdett bele az őrületbe, többen sem tudták tőle elvenni, aztán a végére már úgy tűnt, a vendég játékosok feladták, csináljon azt, amit akar... a végén inkább passzolt.
A mérkőzést amúgy Aholou góljával meglepetésre a vendégek kezdték jobban, de előbb Draxler egyenlített, majd Neymar a 21. percben megfordította az állást. Azért a gólja is élményszámba ment, hiszen szerencsével maradt nála a labda, de utána olyan laza mozdulattal fektetett el két védőt, amit tanítani nem lehet.
Di María szinte azonnal újabb góllal terhelte meg az ellenfél kapuját
A második percben Bahoken távolról lőtt a jobb alsóba, majd jöttek a Cavani percek, az uruguayi két szép góllal zárta le a mérkőzést.
LIGUE1, 26. FORDULÓ
| 2018-02-17 17:00 | PSG Draxler 10 Neymar 21 Di María 22 Cavani 73, 79 |
5-2 | STRASBOURG Aholou 6 Bahoken 67 |