Rengeteg helyzet, négy gól, thrillerbe illő végjáték a londoni derbin
Óriási izgalmakat, feszültséget, rengeteg helyzetet és gólokat hozott az Arsenal és a Chelsea mérkőzése az angol bajnokság 22. fordulójában.
Az első félidőben nagy helyzeteket láthattunk, például Morata egy az egyben vihette Cechre, de a kapu mellé helyezett, vagy Alexis Sánchez lövése mind a két kapufát érintette, de a gólvonal előtt gurult végig a labda.
A második féldiőben az Arsenal a kapuja elé szegezte a Chelseat, aminek a 63. percben egy Wilshere gól lett az eredménye, a középpályás a rövid bal felsőbe bombázott, a labda a kapufáról pattant a kapuba.
Nem örülhettek sokáig a hazaiak, mivel Bellerín a labda helyett Hazard sarkát találta telibe a tizenhatoson belül. A büntetőből Hazard lőtt magabiztosan a kapuba.
A hajrában bármi megtörténhetett még, hiszen hol az egyik, hol a másik csapat támadott, majd a 84. percben jött a Chelsea fordító gólja. A Hazard helyére érkező Willian tette át balról a jobb szélre a labdát, Zappacosta megforgatta Maitland-Nilest és laposan az ötösre lőtt. A meglepetésre csatárként érkező Marcos Alonso mesterien előzte meg a védőjét és perdített laposan a kapuba.
De a vége még tartogatott izgalmakat! Wenger minden mindegy alapon előre küldte támadni a csapatát, volt is dolga Courtoisnak, míg végül Bellerín bombája talált utat a Chelsea kapujába a 92. percben. A spanyol védő a gólja mellett azért is örülhetett, mert helyre hozta a büntetőnél elkövetett hibáját.
Ennek ellenére a Chelsea megnyerhette volna a találkozót, a középkezdés után Morata újabb 100%-os helyzetet puskázott el, megint egy az egyben mehetett Cechre, de a cseh kapus nagyot védett, a kipattanót Zappacosta küldte kapásból kapura, de a labda a felső lécen csattant.
Rangadóhoz illő mérkőzést játszott a két csapat, elképesztő iramban és rengeteg helyzettel, igazán közönségszórakoztató bajnokit nyújtottak a felek.
Premier League, 22. forduló
| 2018-01-03 20:45 | ARSENAL Wilshere 63 Bellerín 90+2 |
2-2 | CHELSEA Hazard 67 (11-es) Marcos Alonso 84 |