N'Zonzi már a télen távozna a Sevillától
Steven N'Zonzi nagyszerűen kezdte az idényt, úgy tűnt alapembere lesz az andalúz gárdának, de aztán megtört valami közte és az edző között, mert a Liverpool elleni döntetlen óta nem igazán kap lehetőséget.
A France Footballnak adott interjúból is kiderült, a 28 éves francia védekező középpályás a télen távozna a Sevillától.
Szeretné, ha a csapata idén is kiharcolná a Bajnokok Ligája indulás jogát, de ő már nem lesz a részese ennek a kalandnak.
Persze a labdarúgásban addig, amíg nem írnak alá egy szerződést, semmit sem lehet biztosra mondani, de nagy valószínűséggel N'Zonzi távozik Sevillából és alig várja, hogy vége legyen a decembernek és megkezdődjön a januári átigazolási szezon.
A pletyka szerint az Arsenal és az Everton is szívesen látná a játékost, aki 2015-ben érkezett a Sevillához. Előtte 2009-12 között a Blackburn játékosa, 2012-15 között meg a Stoke labdarúgója volt. A felnőttek között 2008-ban a francia Amiensben mutatkozott be.