Mascherano sérülten tért vissza a válogatott mérkőzés után a Barcelonához
Javier Mascherano combsérülést szenvedett a Nigéria elleni felkészülési mérkőzés során, a Barcelona beszámolója szerint 4 hétre dőlt ki a rutinos védekező játékos.
Argentína 4-2-re kapott ki Nigériától a felkészülési mérkőzésen, amit Mascherano végig játszott.
A 33 éves játékos idén eddig 10 mérkőzésen lépett pályára a Barcelona színeiben.
Mascherano szerződése csak a következő idény végén jár le, de hallani olyan pletykákat, ami szerint akár már most nyáron is klubot válthat. 2010-ben érkezett a Barcelonához a Liverpooltól, akkor még védekező középpályásnak, de a szükség úgy hozta, hogy középső védőként kellett szerepelnie és úgy is megállta a helyét.