Magyarország legyőzte Lettországot

A magyar válogatott végig irányította a lettek elleni mérkőzést, akcióból nem, de pontrúgásokból érkeztek a gólok

 

fotó: mlsz.hu

A magyar válogatott mélyről kapaszkodott fel, az Andorra elleni fiaskó után csak a győzelem és a lelkes játék volt az elfogadható.

 

 

A lettek ellen szerencsére mind a kettőt megkaptuk a csapattól, vagyis hajtottak végig és még a gólok is jöttek.

A hatodik percben Varga tekert a kapu elé szabadrúgásból, Kádár meg a kapu jobb oldalába fejelt.

Dzsudzsák a 26. percben szögletből tekert a kapu elé, Szalai meg a kapuba fejelt.

Az első félidő vége előtt Korhut passzolt haza röviden, a lettek Freimanis révén szépítettek, így izgalommal várhattuk a második félidőt.

A lettek a másodikra sokkal keményebb játékot mutattak, több volt a szabálytalanság, erőszakosabban támadták meg a labdakihozatalnál a játékosainkat. Mind a két oldalon voltak helyzetek, Gulácsinak is kellett gólhelyzetben hárítania. Végül a 68. percben jött az újabb magyar gól, Dzsudzsák szabadrúgásból tekert a kapuba. A jobbról érkező beadás megcsúszott egy vendég fejen és a  jobb alsóban kötött ki a labda.

A vége lehetett volna még szebb győzelem is, Dzsudzsák is lőhetett volna még egy gólt, de a lényeg, hogy a válogatott megint úgy játszott, ahogy elvárjuk tőle, vagyis a gyengébb ellenfelet simán legyőzi.

 

VB-SELEJTEZŐ, 7. KÖR

2017.08.31., 20:45 MAGYARORSZÁG

Kádár 6

Szalai 26

Dzsudzsák 68
3-1 LETTORSZÁG

Freimanis 40

 

vb-selejtező tabella