A Manchester United megegyezett a Benficával a védőről

Svéd válogatott középső védő érkezik a Manchester Unitedhez

 

A Manchester United hivatalosan jelentette be, megállapodtak a Benficával Victor Lindelöf szerződtetéséről.

 

Még a játékossal kell egyezségre jutniuk, valamint a védőnek át kell esnie az orvosi vizsgálatokon is.

A 22 éves középs védő 187 centi magas és 2012 óta tartozik a Benfica kötelékéhez, vagyis még utánpótlás korában a portugál klubhoz került, játszott a B csapatban is, míg 2013 óta tartozik a felnőtt kerethez.

A válogatottban 2016-ban mutatkozott be.