A Barcelona megtartotta a fiatal tehetséget

A Barcelona megállapodott a 19 éves tehetséggel

 

 

A Barcelona körül állt a bál az utóbbi időben, általában arról híresek, hogy nem tudják megtartani az utánpótlásban nevelkedő sztárnak tűnő játékosokat, akiket többnyire a Premier League szipkáz el.

 

Most viszont a Barcelona megállapodott a fiatal Carles Alenával, aki már bemutatkozott az első csapatban is, de alapvetően a Barcelona B-ben vitézkedik. Fontos szerepe volt abban, hogy a második csapatnak sikerült feljutnia a spanyol másodosztályba.

A Barcelona a hivatalos honlapján jelentette be, a klub és Carles Alena megállapodott egymással, három évre szóló szerződést kötöttek.

Az első évben várhatóan még mindig inkább a B-csapatot fogja erősíteni, de viszont, ha felkerül az első keretbe, akkor lép életbe a további két évre szóló opció, valamint a kivásárlási összeg 75 millió euró lesz.