A Ferencváros támadó középpályást igazolt
A Ferencváros bejelentette Rui Pedro szerződtetését, aki a bolgár rekordbajnoktól, a CSZKA Szófiától érkezett a magyar fővárosba
A 29 éves portugál játékos talán legnagyobb sikereit a CFR Cluj csapatával érte el, ahol a Bajnokok Ligájában is szerepelhetett, a Bragának még mesterhármast is lőtt.
A Porto neveltje, utánpótlás válogatottak rendszeres szereplője, a felnőtt csapatban viszont már nem tudott alapemberré válni, ezért kölcsönadták a Gil Vicentének, majd a Leixosnek. 2011-ben került a kolozsvári klubhoz.
A CFR után visszatért Portugáliába az Academica Coimbrához, ahol két idény után, tavaly a CSZKA Szófiához igazolt. A bolgár bajnokságban végül ezüst érmet szerzett.
"Tudom, hogy a Ferencváros Magyarország legnépszerűbb és legsikeresebb klubja. Az a célom, hogy trófeákhoz segítsem a csapatot, hiszen a Ferencváros ehhez szokott hozzá és ezt érdemli meg" - mondta a Fradi Médiának a portugál játékos
Rui Pedro célja, hogy a következő idényben már a Bajnokok Ligájában szerepelhessen a klubbal, de idén az Európa Liga a fő cél. Jelezte, hogy ha az edző úgy gondolja, már most csütörtökön beveti a selejtező mérkőzésen, akkor ő készen áll a játékra.
forrás: fradi.hu