NB1 záró forduló: Eldől ki lesz a bajnok és az is, ki esik ki

Elképesztő izgalmakat tartogat az utolsó forduló az NB1-ben, még nem tudni ki lesz a bajnok és még azt sem tudni, ki esik ki

 

 

Rendezni sem lehetett volna jobban az NB1 2016/17-es idényét, hiszen a záró forduló előtt még mindig nem tudni, ki lesz a bajnok, de nagy a harc a bronzért is, valamint még három csapat küzd a bennmaradásért!

 

A legnagyobb figyelmet szombaton (2017.05.27.) a Honvéd – Videoton bajnoki döntő kapja, hiszen azonos pontszámmal áll a két csapat az első és a második helyen. A Honvédnak több a győzelme és az NB1-ben azonos pontszámnál ez számít. A Honvédnak akár még a döntetlen is elég a bajnoki címhez, a Videotonnak csak a győzelem.  

A harmadik helyért a Vasas és a Ferencváros van még harcban. A Ferencváros csak akkor lehet bronzérmes, ha nyer az Újpest elleni városi derbin, valamint a Vasas kikap a Mezőkövesdtől.

Az már eldőlt, hogy a Gyirmót kiesett, a Gyirmót a Haladáshoz látogat, a Haladás jelenleg a hatodik, előbbre is léphetnek egy helyet, de visszább is csúszhatnak egy helyet, ha a riválisok mérkőzései úgy alakulnak.

A bennmaradásért nagy a harc!

Jelen pillanatban az MTK áll a 11. helyen, ami kiesést ér a budapesti csapat számára. Az MTK csak akkor maradhat bent, ha legyőzik idegenben a Paksot.

A bennmaradásért még a Debrecen és a Diósgyőr küzd. A DVSC fogadja a záró fordulóban a DVTK-t. Ha az MTK vereséget szenved a Paks ellen, vagy döntetlent játszik, akkor mindegy mi lesz a végeredménye a rangadónak.  MTK győzelem esetén a Diósgyőr csak akkor maradhat bent, ha szintén nyerni tud. MTK győzelem esetén a döntetlen már kevés. A Debrecen csak akkor esik ki, ha az MTK és a Diósgyőr is nyerni tud.

 

NB1 eredmények és tabella