Morata a Milan játékosa lesz? Zidane marasztalja

Alvaro Morata az olasz lapok szerint megállapodott a Milannal

 

 

A Gazzetta dello Sport értesülései szerint az AC Milan és Alvaro Morata megállapodtak egymással.

 

Morata 7,5 millió eurót keresne szezononként a nyáron nagy erősítésre készülő milánói klubnál.

Az AS szerint viszont Zinedine Zidane megpróbál hatni a játékosra, mivel szeretné, ha továbbra is maradna a klubnál.

 

De nézzük meg, miért érezheti frusztráltan magát Morata

Morata múlt nyáron tért vissza a Real Madridhoz, a Juventustól vásárolta vissza a spanyol klub. A spanyol válogatott játékos több bizonyítási lehetőségben bízott az idény során, de mivel Zidane Benzema mögött csak csereként számított rá, így inkább távozna.

Nincs könnyű helyzetben Zidane sem, hiszen Morata csereként nagyszerűen szerepelt, pályafutása legjobb szezonját futja a klubnál, még a kevesebb játékidő mellett is több gólt szerzett, mint Benzema. Viszont Zidane Cristiano Ronaldóból próbál csatárt csinálni, a portugál jelenleg jobban megérti a pályán egymást Benzemával. Benzema ugyanis nem feltétlenül befejező csatár, így jobban érzi magát akár egy kicsit visszább vonva is, míg Morata egyértelműen a kapu előtt teljesít a legjobban.

A nyár nagy kérdése lesz Morata helyzete a klubnál, mivel a Madrid a bajnoki címet többek között Zidane rotálási szisztémájának is köszönhette, olyan "B" csapatot, mint amilyen a Real Madridnak van, nem tud másik klub felvonultatni. Ennek egyik fontos szereplője Morata is, aki minden pillanatban arra készül, hogy átvegye Benzema helyét a kezdőben.

Az olyan kluboknál, amelyek bajnoki címre és bajnokok ligája trófeára is hajtanak, valamint a játékosaik folyamatosan szerepelnek a válogatottban is, fontos a hosszú kispad. A sikerekhez meg minőségi játékosokra van szükség, egy Morata, vagy egy Benzema képességű játékosnak is el kell viselnie, ha kispadra szorul, de ha lehetőséget kap, akkor nem szabad éreznie a mellőzöttséget. Erre viszont nem minden játékos képes. Nehéz elviselni a kispadozást, még akkor is, ha a Real Madridról van szó. Fontos megjegyezni, hogy Zidane idén Cristiano Ronaldónál is elérte, hogy ne érezze magát rosszul, ha egy-egy mérkőzésre akár be sem nevezi, mert a csapatnak arra van szüksége, hogy végig bírja az idényt. De, ha ő nem lép pályára, akkor bizony a helyettesének olyan szinten kell játszani, hogy a csapat ne érezze meg a hiányát.