A Manchester City megszerezte a Monaco fiatal labdaművész középpályását
A Manchester City hivatalosan is bejelentette Bernardo Silva szerződtetését, a portugál válogatott középpályás július elsejétől lesz hivatalosan is a klub játékosa.
Bernardo Silva 2014-ben először csak kölcsönben szerepelt a Monaco csapatában, majd a franciák végleg megvették a Benficától. A szélen is bevethető középpályás legutóbbi idénye fantasztikusan sikerült, a francia bajnokságot megnyerték, a Bajnokok Ligájában meg a legjobb négyig jutottak, ahol végül a Juventus állította meg őket.
A 22 éves játékos a 20-as mezt fogja viselni.
Silva nagyszerűen érzi magát, hogy a világ egyik legjobb klubjának a játékosa lehet. A döntésében fontos tényező volt az is, hogy Pep Guardiolával dolgozhat együtt.
A pletyka szerint 43 millió fontot fizetett érte a City a Monacónak.