Kapus, védő és szélső is távozik a keretből, sokan fognak a rutinos játékosokért kapkodni. Még Jesus Navas is a távozók között!
A Manchester City komoly változtatásokba kezdett, máris négy játékosnak köszönték meg a héten a munkát. Megindult a fiatalítás.
A City szép apránként cseréli le a játékosállományát, vagyis inkább nem aprózzák el.
Szerdán kiderült, távozik Bacary Sagna a klubtól. A 34 éves védő 2014-ben távozott az Arsenaltól és igazolt a Manchester Cityhez.
Aztán csütörtökön előbb bejelentették Gael Clichy távozását. A védő hat szezon után távozik, nem hosszabbítanak vele. A 31 éves játékos 2011-ben érkezett az Arsenaltól.
Jött Jesus Navas távozásának a híre. A szélső négy évet húzott le a Citynél. A 31 éves játékos Sevilla nevelés, az andalúz gárdától érkezett 2013-ban Manchesterbe. Neki is lejár a szerződése június végén és nem hosszabbítanak vele.
Majd nem sokkal később Willy Caballero távozását is bejelentették. A kapus a Malagától érkezett 2014-ben. Három szezon után megy a 35 éves hálóőr, akinek szintén lejárt a szerződése és nem hosszabbítanak vele.
Vagyis megfigyelhető, hogy Guardiola fiatalít, mind a négy távozó játékosnak lejár a szerződése az idény végén, és mindannyian harmincon felüliek.