Nikolics nincs benne a Portugália elleni bő keretben, a válogatott csatár így reagált a hírre
Nikolics a hivatalos facebook oldalán tisztázta a helyzetet. Elárulta, beszélt a szövetségi kapitánnyal, aki most azt várja tőle, hogy az új csapatában szerepeljen először jól, aztán majd meglátják.
"Természetesen értesültem róla, hogy nem vagyok a portugálok ellen készülő keret tagja. Amikor a születésnapomon, december 31-én hívott a kapitány, abban maradtunk, hogy az összetartás előtt egyeztetünk, megnézzük, hogy alakul a beilleszkedésem az új csapatnál. Ma beszéltem a kapitánnyal, elmondtam neki, elfogadom és logikusnak tartom a döntését. Bernd Storck korrekt módon jelezte, mivel nem garantálhatja, hogy pályára lépek majd a selejtezőn, nem lenne szerencsés, ha ennyit utaznék, és ilyen sok időre elhagynám a Chicago Fire-t. Mondta, tegyem a dolgom, rúgjam a gólokat, ahogy eddig is, és akkor nyitva lesz számomra a válogatott kapuja. Nagyon drukkolok majd a fiúknak, boldog lennék, ha sikerülne jó eredményt elérni Portugáliában. És persze mindent megteszek, hogy a jövőben ismét számoljon velem a kapitány!"
A Chicago Fire szombat este 20:00-kor játszik a Real Salt Lake elleni