Drámai módon mentett pontot a Real Madrid a Las Palmas ellen, a bajnoki döntetlennel továbbra is történelmet ír a Madrid
Igen viharos mérkőzésen játszott 3-3-as döntetlent a 25. fordulóban a Real Madrid, Bale kiállítása után a Las Palmas elhúzott 1-3-ra is, de végül Cristiano Ronaldo duplájával egyenlítettek a hazaiak.
Morata igen frusztrált volt a mérkőzés végére, három gólját is elvették les miatt, ebből csak az első tűnt ténylegesen is lesnek, de biztosan ki fogják még kockázni Spanyolországban az eseményeket, mert így megszakadt a fiatal spanyol válogatott csatár sorozat, hogy szinte minden mérkőzésen lő egy gólt. (érvényeset)
A mérkőzés érdekessége volt még, hogy Isco és Morata is kezdett, Isco gólt is lőtt, bár a végére elfáradt, Moratát is le kellett cserélni.
Zidane pihenőt adott Casemirónak, ami meg is látszott a középpályás védekezésen, Kovacic azért nem tudta pótolni a brazilt.
Na meg Bale elszállása, kétszeri utánrúgás, lökdösődés, egy félidőnyi emberhátrány, meg is zavarodott a Madrid, kaptak is gyorsan két gólt. Viszont utána sikerült összerántania Zidane-nak a többieket is sikerült a pontmentés.
A pontmentés meg a rekordok miatt volt fontos:
A Real Madrid már 40 mérkőzés óta veretlen hazai pályán
Isco gólja meg azt jelentette, hogy zsinórban már a 45. mérkőzésen lőtt legalább egy gólt a Madrid, ami szintén rekord. (A Barcelona korábbi, 1942 és 1944 közötti rekordját döntötték meg)
A Madrid utoljára 2016. április 26-án nem lőtt gólt tétmérkőzésen, akkor a Manchester Cityvel játszottak gólnélküli döntetlent a Bajnokok Ligájában.
Azért, ha kitekintünk Európára, akkor még van mit figyelnie a Madridnak, a Bayern München 63 mérkőzésen keresztül volt eredményes, a 2012/13-as és a 2013/14-es szezonban hozták össze ezt a bajorok.