Mkhitaryan sérülése nem olyan súlyos, mint amilyennek látszott

A Tottenham elleni rangadót eldöntő Mkhitaryan, a karácsonyi fordulókra már visszatérhet

 

 

Henrikh Mkhitaryan fantasztikus gólt lőtt Llorisnak, ami végül győzelmet ért a Manchester Unitednek. De az örmény középpályás nem tudott felhőtlenül örülni a három pontnak, mivel a 82. percben hordágyon kellett lehozni a pályáról.

 

Micki lépett volna meg a jobb szélen, amikor Danny Rose ráesett a bal lábára, a bokája meg furcsa szögben szorult a földhöz. Csúnya sérülésnek tűnt, de José Mourinho a MUTV-nek nyilatkozva jelezte, az első vizsgálatok szerint nem olyan vészes, mint amilyennek látszott.

"Úgy néz ki, a következő mérkőzésen nem játszhat, de nem tűnik nagyon súlyosnak, nem lesz szükség műtétre. Reméljük Micki a Boxing Day-re már bevethető lesz."

Mivel Angliában a jövő héten hétközi fordulót is rendeznek, így várhatóan két mérkőzést is ki kell hagynia Mkhitaryannak, mivel előbb jön a Crystal Palace elleni bajnoki, majd a hétvégén a West Bromwichoz látogat a Manchester United.

A karácsonyi fordulóban viszont a Sunderland érkezik az Old Traffordra, akkor talán már bevethető lesz a játékos, aki az utóbbi időben csúcsformába lendült, vagyis elkezdett úgy játszani, amit elvárnának tőle, amiért leigazolták. Emiatt is volt különösen kellemetlen a sérülése.