A Ferencváros nem tudta kihasználni a riválisok botlását, az örökrangadón végül örülhettek a hazaiak az egy pontnak is.
Nagyon feszült, indulatos mérkőzést játszott egymással a Ferencváros és az MTK a rangadón. A Ferencváros azért küzdött, hogy két pontra megközelítse az éllovast, az MTK meg azért, hogy ne kieső helyen menjen telelni a csapat.
Az első gólra a 35. percig kellett várni, ekkor Djuricin passzából törhetett volna kapura Nagy Dominik, de Baki becsúszva mentett előle, a labda meg a kapu bal oldalában kötött ki.
Az első félidő végén megkapja Csukics az első sárgáját. Azért is fontos megjegyezni, mert az 54. percben Csukics ritka rossz ütemben lép ki a védelemből és tapossa meg Gera Dániel bokáját. A ronda belépőért megkapta a második sárgáját, az MTK játékosát meg sérülés miatt, le kellett cserélni.
A kiállítás után egyre feszültebb lett a mérkőzés, játékvezetői szempontból már nehezen lehetett követni, ki-kit talpalt le, történtek is talán fordított ítéletek, jöttek a szövegelésért kapott sárgák, majd a 80. percben Torghelle fejese! Kanta végezhetett el bal oldalról szabadrúgást, Torghelle könnyedén lerázta Nalepát egy testcsellel, majd fejelt a kapu bal oldalába.
A 83. percben közel volt az újabb gólhoz az MTK, Nikacs lövését Nagy Dominik kézzel hárította a gólvonalon... a lábáról perdült fel a labda a kezére, onnan a fejére... majd láthatóan ő maga is nehezen hitte el, hogy megúszta a gólt a csapata, és nem jött a jogos büntető.
A hajrában egy újabb bal oldalról érkező labdát fejelhetett meg Torghelle, de most célt tévesztett, a labda centikkel ment el a bal kapufa mellett.
A Ferencváros négy pontos hátrányból várja a tavaszt, az MTK meg kieső helyről...
NB1, 19. FORDULÓ
| 2016.12.10., Szombat 18,00 NB1, 19. FORDULÓ | ||
| FERENCVÁROS | 1-1 | MTK |
| Gólszerzők | ||
| Baki 35 (öngól) | 1-0 | |
| 1-1 | Torghelle 80 | |
| Csukics 54 | piros | |