Storck nem számít könnyű mérkőzésre

A szövetségi kapitány szerint nehéz mérkőzés lesz az Andorra elleni vb-selejtező



 

 

Elkezdte a magyar válogatott a felkészülést a november 13-i Andorra elleni vb-selejtezőre, valamint a november 15-i Svédország elleni barátságos mérkőzésre. Bernd Storck, a magyar válogatott szövetségi kapitánya beszélt a mérkőzésekkel kapcsolatban.

 

- Nagyon várjuk a meccset, szeretnénk méltóképpen búcsúzni a nézőktől, és győzelemmel zárni idei utolsó tétmeccsünket - fogalmazott a szövetségi kapitány. - Ha visszanézünk az eddigi idei eredményeinkre, akkor elmondhatjuk, hogy jól játszik a csapat, a védekezésünk jól alakul, a következő napokban a kreatív tartalmat kell kialakítanunk, hogy egy győzelemmel minimum megtartsuk a kétpontos távolságot a portugálokkal szemben, és kedvező helyzetből vághassunk neki a márciusi, portugáliai mérkőzésnek.

- Válogatott szinten nincs könnyű mérkőzés, tiszteljük az ellenfelet, és ugyanolyan lelkiismeretesen készülünk Andorra ellen is, mint minden más meccsre. A svájciaknak nagyon nehéz dolguk volt Andorra ellen, csak 2–1-re tudtak nyerni, abból a mérkőzésből is látszott, hogy egy kompakt, jól védekező ellenfél vár ránk. Türelemmel kell játszanunk, a győzelem a fontos, az teljesen mindegy, milyen különbséggel.

- Vasárnap is defenzív ellenfélre számítunk, de nem teríteném ki a kártyáimat a meccs előtt, a játékosokkal meg fogjuk beszélni, hogy mit kell tennünk a szervezetten futballozó riválissal szemben. Fontos, hogy minél több gólhelyzetet alakítsunk ki, és gyorsan megszerezzük az első gólt, miközben szórakoztatni szeretnénk a nézőket is. Fontos még egyszer kiemelni, hogy Svájcnak is alig volt helyzete Andorra ellen, ezért egyáltalán nem számítunk könnyű mérkőzésre.

- Örülök, hogy a keret légiósai folyamatosan szerepet kapnak klubjukban, ennek jótékony hatását láthatjuk a játékminőségen is, Svájc ellen már teljesen más formát nyújtottak, mint Feröeren. Jó úton haladunk, örömteli, hogy a kerettagok érvényesülni tudnak klubcsapataikban.

- Fontosnak tartom, hogy ezúttal egy kibővített, huszonnyolc fős kerettel tudunk készülünk, így néhány fiatal is lehetőséget kaphat a jövő keddi, Svédország elleni mérkőzésen, ahol Király Gábort és Juhász Rolandot búcsúztatjuk el. A velünk készülő fiatalok kiérdemelték a lehetőséget a bajnokságban valamint az U21-es válogatottban nyújtott teljesítményükkel.

 

Az eredetileg kijelölt keretből Nikolics biztosan hiányzik, a Legia támadója eltörte az ujját, elképzelhető, hogy műteni kell.

 

forrás: mlsz.hu