Rossi: Taktikailag 100%-ot teljesítettek a játékosok

A Honvéd 2-1-es Vasas elleni győzelme után nyilatkozott Marco Rossi a mérkőzésről

 

 

A Honvéd egy olyan mérkőzést tudott megnyerni, amit szinte végig támadott, de a vezetést mégis a Vasas szerezte meg. Végül a hajrában sikerült fordítani és nyerni az éllovas ellen. Ehhez kellett egy kis szerencse is, hiszen szögletből, közvetlenül, nem sokszor születik gól, de megdolgoztak a szerencséért, majd jött a 91. percben Eppel kapásgólja.

 

Marco Rossi a lefújás után kiemelte, szerinte taktikailag 100%-ot teljesítettek a játokosai, amiért nagyon hálás nekik.

"3-5-2-vel kezdtünk és utána 4-3-3-ra minden gond nélkül átálltunk. Voltak olyan játékosok, akik olyan poszton játszottak, amin korábban még nem."

"Most tartunk ott, hogy ez talán egy fordulópont lehet. Élvezni kell innentől a játékot. Egyre jobbak vagyunk, reméljük ez folytatódik"