A Real Madrid nehezen, de nyert a Sporting Gijón ellen
A Real Madrid már az 5. percben megszerezte a vezetést, Lucas Vázquez ellen szabálytalankodtak a tizenhatoson belül. A jogos büntetőt meg Cristiano Ronaldo értékesítette, a labda a bal alsóban kötött ki.
A hazai csapat gyorsan kettőre növelte az előnyt, Nacho, aki most bal szélső védőt játszott, tekert kapu elé, Amorebieta nem bírta kifejelni a labdát, Cristiano Ronaldo meg előrevetődve fejelt a kapuba.
Ekkor azt lehetett hinni, gólzáporos Real Madrid győzelem lesz a vége, de a Sporting addig sem játszott rosszul, míg a 35. percben sikerült is szépíteni egy szép ellentámadás után. (Modric adta el a labdát, és tőle szokatlanul, nem először a mérkőzésen).
A Madridnak többször is lett volna lehetősége lezárni a mérkőzést, de a helyzetek kimaradtak, míg a Sporting a 78. percben kihagyott egy büntetőt. A Nacho szabálytalankodása miatt megítélt büntetőt Cop végezte el, de a labda a bal sarok felett suhant el.
A Real Madrid az újabb győzelemmel továbbra is vezeti a spanyol bajnokságot és továbbra sem szenvedett vereséget az idényben.
A mérkőzésen végig zuhogott az eső, mint az utóbbi napon végig Madridban, így nem könnyű körülmények között játszottak a felek. James Rodriguez hosszú idők után újra a kezdőben találta magát, de nem játszott jól a kolumbiai középpályás. Benzema is hosszú időkre eltűnt, de Cristiano Ronaldo kezd újra jó formába lendülni.
| 2016.11.26., Szombat 16,15 SPANYOL BAJNOKSÁG, TABELLA | ||
| REAL MADRID | 2-1 | SPORTING GIJÓN |
| Gólszerzők | ||
| Cristiano Ronaldo (11-es) 5' | 1-0 | |
| Cristiano Ronaldo 18' | 2-0 | |
| 1-2 | 35' Carlos Carmona | |
| piros | ||
REAL MADRID
Navas - Danilo, Pepe, Sergio Ramos (Marcelo 72), Nacho - Modric, Kovacic (Isco 81) - Lucas Vazquez, James Rodriguez (Marco Asensio 72), Cristiano Ronaldo - Benzema