Ciprusi játékvezető az Andorra elleni válogatott mérkőzésen

Ciprusi bíró fújja a sípot vasárnap Andorra ellen, míg a svédek ellen meg olasz

 

 

A ciprusi Hrisztosz Nikolaidesz lesz a vezetőbírója a vasárnapi magyar-andorrai labdarúgó világbajnoki selejtezőmérkőzésnek.

 

Az európai szövetség döntése értelmében a magyarok idei utolsó kvalifikációs meccsén, amelyre a Groupama Arénában kerül sor 18 órától, honfitársai, Haralambosz Haralambusz, Joannisz Lazaru, negyedik játékvezetőként pedig Demetriosz Masziasa segíti majd a munkáját.

 

A magyar válogatott két nappal a vb-selejtező után, kedden 19.45 órától a svédeket fogadja felkészülési mérkőzésen, ugyancsak a Groupama Arénában.

Ezen az összecsapáson játszik utoljára a nemzeti csapatban Király Gábor és Juhász Roland, valamint elbúcsúzik a válogatottól Hajnal Tamás és Vanczák Vilmos is.

A magyar szövetség honlapjának beszámolója szerint utóbbi találkozón olasz játékvezetői négyes dirigál majd, ennek Paolo Valeri, Gianluca Cariolato, Fabiano Preti és Davide Massa lesz a tagja.

 

A svédek elleni meccsre pénteken kezdődött meg a jegyek árusítása, a belépők ára éppen fele a tétmérkőzésekre érvényes jegyáraknak, elhelyezkedéstől függően 2000, 3000, 4500, 6000 és 7500 forintért lehet megvásárolni a jegyeket.

 

forrás: MTI