A Ferencváros az edzője nélkül kilábalhat a hullámvölgyből?

A Ferencváros az eltiltott Thomas Doll nélkül várja a Honvéd elleni jubileumi rangadót

 

 

Persze túlzás, hogy Doll nélkül, hiszen a német edzőt ugyan kiállították a Haladás ellen, de azért ő készítette fel a Honvéd ellen is a Ferencváros játékosait, csak a mérkőzésen közvetlenül nem adhat utasításokat.

 

A szombati mérkőzés lesz a 200. egymás elleni bajnoki találkozója a Ferencvárosnak és a Honvédnak.

A Ferencváros jelenleg a 4. helyen áll, és "ezer év után" érezheti magát úgy a csapat, hogy nincs a dobogón. A Honvéd egy ponttal van lemaradva a Fradi mögött és az ötödik helyen áll a kispesti csapat.

Igazi erőfelmérő lesz a találkozó a Fradi számára is, akiket az idény elején a bajnoki cím fő esélyesének tartottak, bár az Eb-miatt sem sikerült túl jól a felkészülés, a Bajnokok Ligája kiesés meg igen csak rányomja a bélyegét a csapat játékára.

A ferencvárosi drukkereknek nem kell nagyon elkenődni, az éllovas Vasas előnye csak hat pont, ami ledolgozható. Mivel igen szoros a mezőny, a Honvéd egy győzelemmel akár még a dobogón is kiköthet...

A Vasas a Debrecenhez látogat, nem lesz egyszerű mérkőzés egyik fél számára sem. A Lokitól is többet vártunk eddig, míg a Vasas egységes csapatként idegenben is esélyes a pontszerzésre, vagy akár a győzelemre is.

A második helyezett Haladás a Mezőkövesd vendége lesz, a harmadik Videoton meg a masszív, de idén elég kevés pontot gyűjtő Paksot fogadja.

Az MTK új pályán a Gyirmót ellen gyűjthetne pontokat. Kiderül majd, hogy a két 13 pontos csapat közül ki tud eltávolodni a kieső zóna közeléből.

Az Újpest meg az utolsó helyezett, de az előző fordulóban Videotont verő Diósgyőrt fogadja a 13. fordulóban.