Szerb válogatott csatárt igazolt a Videoton

A Videoton bejelentette Marko Scsepovics szerződtetését

 

 

A Videoton szerződtette a 25 éves csatárt, aki az Olympiakosztól érkezett a székesfehérvári klubhoz.

 

Marko Scsepovics eddig négy alkalommal lépett pályára a szerb válogatottban és most három évre írt alá a Videotonnal.

 

„Ismerem már valamennyire a klubot, hiszen az elmúlt egy hónapban már sok videót megnéztem a csapatról és persze utána is olvastam a Vidinek. Több szerb játékos is megfordult már itt, szóval sikerült begyűjtenem a szükséges információkat, valamint emlékszem, hogy néhány éve még Partizan-játékosként egy edzőmeccsen is pályára léptem a Vidi ellen. A szurkolók harcos, megalkuvást nem tűrő játékra számíthatnak tőlem, emellett természetesen bízom benne, hogy sok góllal bajnoki címhez tudom majd segíteni a csapatot a szezon végén“ – nyilatkozta a szerződés aláírása után Marko Scsepovics.

„Marko egy nagyon jó felépítésű, labdával remekül bánó, gólerős labdarúgó – ezt már bizonyította többek között Spanyolországban és Belgiumban is. Igazából eddig egy klasszikus center szerepelt a keretben, szerettük volna ezen a poszton is tovább erősíteni a csapatot. A görög rekordbajnok Olympiakosztól tudtunk játékost vásárolni, úgy gondolom, hogy ez a Vidi ambícióit mutatja, ismételten csak köszönni tudom a vezetőségnek, hogy volt erre lehetőség. Gyakorlatilag még fiatal, de mégis tapasztalt labdarúgó érkezett, akiért nem véletlenül fizetett ki annyi pénzt korábban a görög csapat, biztos vagyok benne, hogy hamar a klub egyik komoly értéke lesz. Tudom, hogy egyik célja, hogy visszakerüljön a szerb válogatott keretébe, ehhez csapattársaitól és a szakmai stábtól minden segítséget megkap majd, de persze elsősorban neki kell majd olyan teljesítményt nyújtania itt nálunk, hogy meghívót kapjon a szövetségi kapitánytól“ – mondta a Videoton legújabb igazolásáról a klub sportigazgatója, Kovács Zoltán.

 

forrás: vidi.hu