A Real Madridnál nem lesz nagy igazolás az utolsó napon

A Real Madridnál nem várható ma már nagy bejelentés

 

 

Florentino Perez jelezte, nem lesz váratlan bejelentés, nem érkezik újabb játékos a keretbe. Pedig a pletykák szerint Aubameyang átigazolásáról lehetett hallani, de úgy látszik csak pletyka marad.

 

"Megnyertük az Európai Szuper Kupát és az első két bajnoki mérkőzést is. Kiváló keretünk van, amit lehetetlen jobban megerősíteni." - mondta a klub elnöke.

A nyáron Alvaro Morata visszaigazolása volt a legdrágább igazolása a klubnak, 30 millió eurót fizettek a spanyol válogatott csatárért.

Morata már meglőtte az első gólját a visszatérése óta a spanyol bajnokságban.

Korábban olyan igazolásokhoz szokhattak a rajongók, mint Cristiano Ronaldo, Gareth Bale és James Rodriguez, de már tavaly nyáron sem érkezett igazán nagy név a kerethez, inkább finomhangolást végzett a csapat.

Sokáig arról pletykáltak, távozik a keretből Isco, vagy James, de nagy valószínűséggel mind a ketten maradnak a Real Madridnál. Vagyis nem lesz szükség új játékos igazolására.

Az idei évben fontos szerepet kaphat Marco Asensio, de őt még 2014-ben igazolta a klub a Mallorcától. Az első idényben a Mallorcában játszott kölcsönben a 20 éves játékos, majd az előző idényben az Espanyolban. Asensio ráadásul már a felnőtt válogatottban is bemutatkozott, további látványos fejlődést várnak tőle.