Az Európa-bajnokság után lemondta a válogatottságot Juhász Roland és Király Gábor is, ősszel búcsúmérkőzés lesz
Bernd Storck beszélt az mlsz.hu-n a két visszavonuló játékossal kapcsolatban. Az Andorra elleni vb-selejtező mérkőzés utánra terveznek búcsúmérkőzést a számukra, vagyis várhatóan novemberben lesz egy barátságos mérkőzés, amin méltó módon köszönnek el válogatottól visszavonuló Király Gábortól és Juhász Rolandtól.
- Király Gábor bejelentette, hogy visszavonul a válogatottól, amiről természetesen engem is tájékoztatott - mondta Bernd Storck. - Ezúton is szeretném megköszönni neki mindazt, amit a válogatottért tett és természetesen a gratuláció is maximálisan megilleti azért a pályafutásért, ami mögötte van a nemzeti csapatban. Nagyszerű sportember és ember, aki roppant fontos tagja volt a válogatottnak, amit az is nagyon jól mutat, hogy 107-szer viselte a címeres mezt, ráadásul az Eb-n Lothar Matthaus rekordját is megdöntötte.
- Juhász Roland szintén köszönetet és gratulációt érdemel mindazért, amit tett a csapatért. A fiatalok integrálásában rengeteget segített, még olyankor is, ha valamelyikük - adott esetben - a vetélytársa volt. Az Európa-bajnokságra sem turistaként jött velünk, hanem megkapta a lehetőséget és jól is játszott a kontinenstornán.
- Az Andorra elleni VB-selejtező utánra tervezünk egy hazai barátságos mérkőzést, amelyen szeretnénk méltó körülmények között elbúcsúztatni a visszavonuló játékosokat és egyben megköszönni nekik mindazt, amit a nemzeti csapatért tettek. Nem könnyű erre az időszakra ellenfelet találni, de már dolgozunk ezen. Amint sikerrel járunk, be fogjuk jelenteni, hogy kivel játszunk majd.
forrás: mlsz.hu