Claudio Bravo a Manchester Cityhez igazolt, de máris érkezett a helyére az új kapus. A Manchester Citynél nagy valószínűséggel Hart távozik.
A Barcelona hivatalosan is bejelentette Claudio Bravo távozását. A klub elsőszámú kapusát a Manchester City vásárolta meg, ahol Pep Guardiola akarta nagyon a chilei kapust.
A katalán klub közleménye szerint 18 millió euróért adta el a kapust, akiért további 2 millió eurót kaphatnak majd.
A 33 éves kapus 2014-ben érkezett a Real Sociedadtól a Barcelonához, ahonnan két idény után távozik is, de rengeteg címmel gazdagítva magát és a Barcelonát is. A katalánokkal nyolc trófeát hódított el, többek között két bajnoki címben vett részt és egy Bajnokok Ligája trófeát is elhódított. Ez alatt a chilei válogatottal 2015-ben és 2016-ban is megnyerte a Copa Americát.
Bravo érkezésével egyre valószínűbb, hogy Joe Hart távozik a klubtól, a Manchester City Steaua elleni BL-play-off mérkőzésen az angol válogatott kapus védett, ami szép húzás volt Pep Guardiolától. A klub drukkerei minden labdaérintésénél Hartot éltették.
A Barcelona bejelentette Jasper Cillessen leigazolását is. A 27 éves holland kapus az Ajaxtól érkezik.
A közlemény szerint 13 millió eurót fizetett érte a Barcelona és további 2 millió euróval emelkedhet ez az összeg.
A kapus öt évre írt alá és a kivásárlási ára 60 millió euró.
A hivatalos bemutatásra pénteken kerül sor.