Az első kör után a magyarok állnak a csoport élén

A csoportunk már az első kör után is igen látványosan bonyolódik

 

 

Az F-csoportban is lejátszották az első két mérkőzést és máris kiderült, a papírformák borulnak. Vagyis egyelőre úgy látszik, semmi sem olyan egyszerű, mint azt egy világranglista alapján láthatnánk.

 

A magyar válogatott megverte az esélyesebbnek tartott osztrák válogatottat. Az osztrákok egyénileg gyorsabbak voltak, de a magyar válogatott meg igazi csapatként küzdött, majd a lehetőségeket jól kihasználva, okos játékkal nyerni is tudott a válogatottunk. Ráadásul nem akármilyen két góllal. Szalai gyönyörű kényszerítő után lőtt estében a kapuba, majd Stieber egy nagy vágta után emelt a kapuba tíz méterről.

A győzelem után vártuk az este 21:00-kor kezdődő Portugália - Izland találkozót, jó megismerni a következő két ellenfelet.

Portugália nagy kedvvel kezdett az Eb-nek, gyorsak voltak, veszélyesen is játszottak az első félidőben. Nani révén gólt szereztek, az izlandi válogatott hiába próbált masszívan védekezni, letámadni, ez az első félidőben nem ment.

Nem úgy a másodikban. Öt perc telt csak el, amikor jött egy jobbról érkező labda és Bjarnason szintén öt méterről, mint Nani, a kapuba lőtt.

Aztán a portugálok már nem tudták azt a pontos játékot játszani, mint az első félidőben, szaladtak az eredmény után, de nem sikerült újra megszerezni a vezetést.

 

Az első kör után, a magyar válogatott vezeti a csoportját három ponttal, Portugália és Izland egy-egy pontos, Ausztriának meg nincs egy pontja sem.

Nekünk szombaton Izland jön és ezzel a pontszerzéssel, önbizalommal telve lépnek majd ellenünk pályára. Nehéz mérkőzés vár ránk, de senki sem verhetetlen... Portugália és Ausztria meg egymással játszanak. Lassan nem is tudni, milyen eredménnyel járnánk jól. Vagyis de... nekünk nyerni kellene, ott meg elég a döntetlen is...