Jövőre is duplázna a Ferencváros

A címvédés a cél a Ferencvárosnál a következő idényben



 

Minden fronton a címvédés a cél a Ferencváros labdarúgócsapatánál - mondta Orosz Pál, a futballcsapatot működtető zrt. vezérigazgatója.

 

"Szeretnénk jövőre is játék nélkül megszerezni a szuperkupát" - mondta a sportvezető az M1 aktuális csatornán.

Orosz Pál hangsúlyozta: az elmúlt öt év munkájának a gyümölcse, hogy a gárda 12 év után újra bajnokságot nyert, ráadásul történelmi, 21 pontos előnnyel végzett az élen.

Az együttes közelgő Bajnokok Ligája-selejtezőjéről Orosz Pál elmondta, természetesen szeretnének bekerülni a csoportkörbe, de azért azt reálisan látni kell, hogy az elmúlt idényben főtáblás klubok költségvetése jóval nagyobb, mint a magyar bajnoké.

Megjegyezte, a június 20-án sorra kerülő sorsoláson már az első körben komoly ellenfelet, akár a Celtic Glasgow-t vagy a Dinamo Zagrebet is kaphatják.

Az FTC szakmai munkáját továbbra is Thomas Doll vezetőedző irányítja.

A játékoskerettel kapcsolatban a klubvezető hangsúlyozta, természetesen lesznek majd változások is.

"Amennyiben egy játékos olyan ajánlatot kap, amely szakmailag és anyagilag is előrelépést jelent számára, valamint a klub is jól jár, akkor a vezetőségnek meg kell fontolnia."

 

forrás: MTI