Óriási fordulatot hozott a döntő, hiszen az első félidőt a Liverpool nyerte, a másodikban viszont csak a Sevilla volt a pályán. A Sevilla zsinorban harmadszor nyerte meg az Európa Ligát
Az első félidő elejét a Sevilla kezdte jobban, de a Liverpool hamar átvette az irányítást és a 35. percben Sturridge révén a vezetést is megszerezték.
A Liverpool támadója a tizenatos bal oldalán vezette a Coutinhótól kapott labdát a védőjére, aki nem vette komolyan, Sturridge bal külsővel a kapu bal oldalába tekert.
Az első félidőben volt több büntető gyanús eset is, amit a lefújás után az angolok vitatni fognak, ha abból egyet is befúj a játékvezető, akkor valószínű, hogy eldőlt volna a párharc.
De nem így történt, Mariano ment el a jobb szélen, Morenót is bebőrözte, majd tekert a kapu elé az ötösre berobban Gameiro elé, aki közelről nem hibázott.
Egy perc sem telt el a második félidőből és egyenlített a Sevilla, a Liverpoolt meg is fogta a gól. Az angolok visszább álltak, a spanyolok meg játszhatták a saját játékukat, a Liverpool alig zavarta meg ebben őket a második félidőben.
Egy gyors támadás végén Coke elé került a labda és kapásból a bal alsóba tekert. A csapatkapitány góljával a 64. percben már fordított a Sevilla.
A 70. percben meg jött a mindent eldöntő találat, aminél sokat reklamáltak az angolok, mert Coke lesen kapta a labdát, de liverpooli lábról érkezett az indítás, így nem volt lesen a spanyol játékos. A tizenhatos jobb oldalán érkező Coke a hosszút lőtte ki, Mignolet beleért még, de védeni nem tudott.
A Sevilla zsinorban harmadik alkalommal hódította el az Európa Ligát, ami történelmi siker, ilyet korábban még senki sem tudott végrehajtani.
2016.05.18., 20:45, Bázel
Európa Liga, döntő
LIVERPOOL - SEVILLA 1-3
G.: Sturridge 35 ill., Gameiro 46, Coke 64, 70