Szerda este a Liverpool és a Sevilla játszik egymással az Európa Liga döntőjében, nem akármilyen tétről van itt szó.
Egy trófea megnyerésével szépen lehet zárni egy idényt, még akkor is, ha bajnoki szinten nem feltétlenül alakultak úgy a dolgok, mint ahogy tervezték a felek. A Liverpool és a Sevilla sem tudta kiharcolni a Bajnokok Ligája indulás jogát a bajnokságban. De az Európa Liga megnyerése a trófea mellett tartogat egy Bajnokok Ligája indulás jogot is.
A Liverpoolnál már egy ideje megfigyelhető volt, Jürgen Klopp legénységének esélye sincs arra, hogy a Premier League-be kiharcolják az első négy hely valamelyikét, ezért a szokottnál is komolyabban vették a Vörösök az Európa Ligát, nehéz mérkőzéseken, a Dortmund ellen kimondottan látványos párharccal sikerült kiharcolni a továbbjutást.
A Sevilla viszont nagyon rutinos Európa Liga csapat, az előző két kiírást az andalúz gárda nyerte meg, most sem adnák alább.
Az uefa.com szerint az alábbi kezdősorokra számíthatunk a 20:45-kor kezdődő mérkőzésen
Liverpool: Mignolet - Clyne, Lovren, Touré, Moreno - Lallana, Can, Milner - Firmino, Sturridge, Coutinho
Sevilla: David Soria - Mariano, Rami, Carriço, Escudero - Krychowiak, N'Zonzi - Coke, Banega, Vitolo - Gameiro