A már biztos bajnok Ferencváros döntetlent játszott az MTK-val
A Ferencváros a mérkőzés nagy részében nem tudott úgy pörögni, mint ahogy megszokhattuk tőlük. Hiába irányították a mérkőzés elejét, a vezetést a vendégek szerezték meg a 25. percben.
Kanta szabadrúgásból lőtt a kapu jobb oldalába, Dibusz elmozdult és már nem ért vissza, a labda meg bevágódott a kapuba.
A második félidő elején nagyobb iramra kapcsolt a Fradi, ennek volt az eredménye a két hazai gól.
Az 59. percben Varga Roland tette be jobbról laposan az ötösre érkező Gera elé a labdát, aki becsúszva a kapuba lőtt. Majd három perccel később Leandrp sarokkal indította Vargát, aki éles szögből a léc alá bombázott.
A hajrára érkezett a pályára a sérülésből felépülő Torghelle Sándor, és a 77. percben megelőzve Ramirezt, a kapu bal oldalába fejelte a balról érkező labdát.
| NB1, 30. FORDULÓ | |
| 2016.04.16., 20:30 | FERENCVÁROS - MTK 2-2 G.: Gera 59, Varga 69 ill., Kanta 25, Torghelle 77 |