BL: Nem bírt egymással a Man City és a Real Madrid

Döntetlen született az első felvonáson

 

 

A Bajnokok Ligája elődöntő első felvonásán Manchesterben nem született gól, aminek talán a City örülhetett jobban, bár a Real Madridnak sem szörnyű az eredmény.

 

 

A Real Madrid Cristiano Ronaldo nélkül lépett pályára, a portugál sérülése nem jött rendbe, Zidane nem is nevezte végül a mérkőzésre. Az első félidőben nem is volt értékelhető támadása a spanyol csapatnak. Igaz ez a Manchester Cityre is. Az első félidőre el lehet sütni a taktikai harc szlogent, gyűrték egymást a felek, de nem volt kaput találó lövés.

Az első félidő hajrájában ráadásul még Benzema is megsérülhetett, mert a második félidőre már nem jött pályára. Persze, lehet, hogy Zidane óvatosságból hagyta az öltözőben a francia csatárt, hiszen Benzema is sérülésből tért vissza a mérkőzésre.

Az első félidő kiegyenlített, enyhe angol fölénye után, a másodikban a Real Madrid lépett fel támadólag, de gól végül nem született.

Jesé fejelt kapufát, Casemiro fejesénél Hart védett lábbal, majd Pepe lőtte egy méterről telibe az angol válogatott kapusát, de gólt nem láthattunk. A ráadás perceiben még Keylor Navasnak is védenie kellett egyet, de az angolok nem szereztek a semmiből gólt, így döntetlen lett a vége, jöhet a visszavágó, de már Madridban.

A nulla-nulla annyiban lehet kedvező a City számára, hogy legalább nem kaptak gólt, a Real Madridnál meg lehet reménykedni Cristiano Ronaldo felépülésében.