A Barcelona védőt keres Piqué mellé, négyen is szerepelnek a listán
A Barcelona védelme kicsit ingatag volt az idényben, még akkor is, ha a csapat védekezése, meg játéka miatt azért ritkán kényszerülnek a katalánok csak a védekezésre. Viszont éppen ezért látványosak nagyon a hátsó alakzat hiányosságai.
A Mundo Deportivo szerint négy játékos szerepel a listán, ebből három nem is számít nagy meglepetésnek, hiszen Thiago Silva már jó ideje ott van a Barcelona kívánságlistáján, a szintén brazil és a szintén PSG védő Marquinhos is. Már egy ideje hallani Aymeric Laporte iránti érdeklődésről is, bár a Bilbao nem fogja olcsón adni a játékost, míg most felkerült a listára a Lyon 22 éves védője, Samuel Umtiti is.
Umtitit állítólag a Tottenham is szeretné leigazolni, a Daily Mirror szerint a londoni klub 20 millió fontot sem sajnálna a játékosért.