A Videoton valószínűleg külföldi csatárral erősít a télen

Kovács Zoltán, a Videoton sporrigazgatója beszélt az érkezőkről és távozókról.

 

 

Kovács Zoltán volt a DIGI Sport, Reggeli Start című műsorának egyik vendége. A Videoton sportigazgatója beszélt az őszről és a további tervekről is.

 

Kovács elismerte, nagyon mélyről állt fel a Videoton, a játékosok mind fizikális, mind mentális szempontból mélyponton voltak, de az ősz végére kiegyenesedett a csapat.

A Videoton jelenleg a harmadik helyen áll az NB1-ben, a Magyar Kupában meg még versenyben van a csapat. Az idényben elérhető célnak a bajnoki második helyet tartják és természetesen a kupagyőzelem is a célok között szerepel. A Videotonnak amúgy nincs könnyű dolga a kupában, hiszen a következő körben éppen a bajnokságot toronymagasan vezető Ferencváros lesz az ellenfél.

 

A téli átigazolások során erősítésre mindenképpen szükség van, már készülnek a nemzetközi kupára is, de csatárposzton gondok vannak. A magyar piacról nem valószínű, hogy érkezik játékos csatárposztra, mert vagy nem mozdíthatók, vagy nem jelentenének erősítést a Videoton számára. Megerősítette, a nemzetközi piacról készülnek igazolni, négy-öt játékost figyelnek jobban a csatárposztra, még nem döntötték el, kiért tesznek ajánlatot.

A keretből távozik Gyurcsó Ádám, akinek december végén lejár a szerződése. Kovács megerősítette, ha Gyurcsó végül nem talál magának csapatot a télen, akkor természetesen örömmel fogadják és játszhat továbbra is a Videotonban.

Gyurcsó mindenképpen külföldön képzeli el a folytatást és a hírek szerint a Celtic és a Legia Warszawa is érdeklődik iránta.

Kleinheisler László nem akar szerződést hosszabbítani, őt még most télen megpróbálják eladni, érte most kaphatnak még pénzt, különben nyáron ingyen igazolhatóvá válik.

Az erősítés szempontból kiemelhető, válogatott színvonalú labdarúgókkal akarnak erősíteni.

A Videotonnak nyár óta önálló utánpótlás programja van, bevezettek egy mentor programot is a fiataloknak. Szerinte nagyszerű dolog ez, és ami a fiataloknak jó, az a klubnak is jó. Juhász Roland az U19-es, Lang Ádám az U14-es csapat mentora lett.

A Puskás Akadémiával a szerződéses együttműködés nyár óta nem él utánpótlás szinten, de ennek ellenére, a baráti kapcsolat, a szakmai együttműködés továbbra is megmarad. Tavasszal ráadásul a Videoton a Puskás Akadémia stadionjában fogadja a hazai mérkőzéseken az ellenfeleket.