A városi derbi döntetlent hozott, de mind a két klubnál úgy érzik, meg is nyerhették volna a mérkőzést.
A Real Madrid szerezte meg a vezetést Benzema fejesével, majd Griezmann büntetőjét Navas védte, de még ekkor is úgy nézett ki, a vendégek kézben tartják a mérkőzést.
Az első félidő fő jellemzője a nagyon kevés kaput találó lövés volt, talán egy-egy mind a két oldalon és kész, abból lett az egyik gól.
A Benítez sérülés miatt is kénytelen volt cserélni, az nem tett jót a védekezésnek, Arbeloa nem volt olyan gyors és hatékony, mint Carvajal. A hajrában nagy nyomás alá helyezték a hazaiak Ramosékat és végül Vietto révén sikerült egyenlíteni is, de Jackson Martínez lövését meg Navas védte bravúrral.
Benítez is érezheti úgy, hogy elveszítettek két pontot, hiszen vezettek, de a második gólt nem tudták berámolni, a végén meg csak az eredmény őrzésére mentek rá.
Az Atletico-nál foghatják a fejüket a kihagyott büntető miatt, a második félidőben meg egyértelműen a Real Madrid fölé nőttek. Simeone cseréi jobban bejöttek, mint Benítezé, Vietto és Martínez érkezése felpörgette az Atletico támadásait, a Realnak meg nem volt ereje a támadásokra.
Az Atletico talán egy fokkal közelebb volt a győzelemhez, mint a Real Madrid, de azt nem lehet mondani, hogy egyik csapat sem érdemelt volna pontot.