A magyar válogatottnak kedden még van miért izgulnia, már csak egy csoportból történhet előzés. Drukkoljunk a letteknek.
A magyar válogatott az F-csoport harmadik helyén zárta a selejtezőket, egyelőre mi vagyunk a legjobb csoportharmadik, de van még miért izgulni.
A magyar válogatottnak 15 pontja van a csoportharmadik számításban és már csak a törökök előzhetik meg a válogatottat.
Az A-csoport párharcait kell ma nagyon figyelnünk és egy kis szerencsével sikerülhet megtartani a legjobb harmadik helyünket, de mi kell ehhez?
A törökök a csoportelső izlandi válogatottat fogadják, az izlandi válogatott számára a tét az lenne, hogy megtartsák a csoportban az első helyüket, de ettől függetlenül is már kijutottak az Európa Bajnokságra.
A törököknek azonban nem elég csak nyerniük, figyelni kell a lett-kazah párharcot is. Jelenleg a kazah válogatott az utolsó, de ha nyernének idegenben, akkor megelőznék a letteket és ebben az esetben a török győzelem mellett a törökök lennének a legjobb csoportharmadikak.
Leegyszerűsítve: a kazahok nem nyerhetnek a lettek ellen, nekünk még a döntetlen is jó eredmény lenne.
De, hogy miért lényeges, hogy a kazahok maradjanak az utolsók?
A törökök ellenük hat pontot szereztek és a legjobb csoportharmadik számításnál a csoport utolsó helyezettjei ellen elért eredményeket levonják a megszerzett pontokból, így a törököknek a kazah utolsó hely miatt hat pontot le kell vonni. A lettek ellen két döntetlent értek el, így az ő utolsó helyük esetében csak kettőt kell levonni a megszerzett pontokból. Török győzelem és lett utolsó hely esetén 16 pontjuk lenne a mi 15 pontunkkal szemben. Míg, ha a kazahok maradnak az utolsók, akkor a török válogatottnak győzelem esetén is csak 12 pontja lehet.
Amúgy érdekesség, hogy a hollandok az A-csoport negyedik helyezettje, egy török vereség esetében, és ha legyőzik a hollandok a cseheket, akkor még akár a harmadik helyre is feljöhetnek, és pótselejtezős helyen végezhetnek.
Vagyis nagy változások lehetnek még az A-csoportban.