Hollandia az utolsó szalmaszálba kapaszkodik Törökországban
A-csoport
2015. szeptember 6., Vasárnap - 8. forduló
18:00 Lettország - Csehország
18:00 Törökország - Hollandia
20:45 Izland - Kazahsztán
Az A-csoportban nagy meglepetés készülődik, hiszen a sorsolás után mindenki azt gondolta, Hollandia kimagaslik majd ebből a mezőnyből és majd simány nyerik a csoportot.
Erre Izland áll az élen, vasárnap a csoportelső az utolsó helyen álló kazah válogatottat fogadja.
Erre a csehek a másodikak, az utolsó előtti helyen álló lettekhez utaznak.
Erre a hollandok csak a harmadikak és hat ponttal vannak lemaradva a második csehektől és az első Izlandtól. A hollandok a törökek ellen lépnek pályára idegenben. A török válogatottnak fontos a mérkőzés, mert a győzelemmel feljöhetnének a harmadik helyre is, ami pótselejtezőt ér.
De nincs minden veszve még a hollandok számára, a második hely elérhető, igaz kell szerencse is. A csehek játszanak még a törökökkel is, az utolsó körre még össze jöhet egy ki-ki mérkőzés a hollandokkal.