A Videoton klubtulajdonosa komoly döntésekre szánta el magát, nyilatkozott a történtekről
Garancsi István azok után, hogy távozott a klubtól Burcsa Győző és Bernard Casoni vezetőedző is, nyilatkozott a vidi.hu-nak.
"– Nem volt nehéz döntés, mert ezt hozta az élet. A csapat által nyújtott eredménytelen teljesítmény után Győző felajánlotta a lemondását, én pedig elfogadtam. Ebben a helyzetben nem is tehettem mást. A vezetőedzővel történt tárgyalások során nem volt könnyű dolgunk, mert semmilyen rugalmasságot nem tanúsított, de ma délelőttre ezt is megoldottuk. A szurkolóknak pedig szíve joga, hogy véleményt nyilvánítsanak, ha valami nem tetszik nekik. Aki a labdarúgásban dolgozik, annak bírnia kell a kritikát."
A teljes interjú a vidi.hu-n olvasható