Dzsudzsák Balázs már Törökországban van, a Bursaspor játékosa lesz

Dzsudzsák Balázs érkezéséről már a török klub is beszámolt, közöltek is egy képet a magyar válogatott játékosról Bursaspor sállal a nyakában.
Balázs is a legjobbakat mondta természetesen az új klubjáról, amit a héten egyszer már meglátogatott és az ott tapasztaltak miatt is igazol ide. Biztos benne, hogy az első háromban végez a csapattal.
Dzsudzsáknak még át kell esnie az orvosi vizsgálatokon, mielőtt aláírják a szerződést.
A török sajtó szerint kb 1.6 millió eurót kap a Dinamo Moszkva a magyar válogatott játékosért, Dzsudzsák három évre fog aláírni és a pletykák szerint 1,7 millió eurót keres majd évente.
A korábbi nyilatkozatokból kiderült, a Herthához szeretett volna igazolni, de úgy látszik a németektől nem érkezett olyan ajánlat, ami az oroszoknak, a menedzsereknek és Balázsnak is jó lett volna.
Remélhetőleg minél hamarabb újra játszhat, a válogatott szempontjából egy játékban lévő Dzsudzsákra van szükségünk. Tovább meg nem lehetett húzni az időt, hiszen a Dinamónál már nem kapott lehetőséget, mivel nem akart hosszabbítani.