Videoton - Ferencváros 0-3 Szuperkupa győztes a Fradi

A Magyar Kupa győztese megverte a bajnokot, ötödször Szuperkupa győztes a Ferencváros



 

VIDEOTON - FERENCVÁROS 0-3

G.: Lamah 21, Varga R. 26, Somalia 89


piros: Nalepa 37 (két sárga)

 

Vidi: Danilovic - Szolnoki, Juhász, Vinicius, Fejes (Koltai 76) - Gyurcsó (Kovács 56), Pátkai, Simon, Trebotic, Oliveira - Feczesin (Ivanovski 36)

Fradi: Dibusz - Nagy A., Nalepa, Leandro, Ramirez - Gyömbér, Ugrai (Nagy D. 67) - Varga (Somalia 61), Busai, Lamah (Haraszti 87) - Böde

 

Érdekes mérkőzésen nyert a Ferencváros a Videoton ellen. A hazaiak rögtön nekiestek a Fradinak, letámadtak és irányították a játékot, bár az is tény, hogy a Ferencváros nem kapkodott és a Vidi nem tudott igazán veszélyes helyzetet kialakítani.

Aztán a 21. percben szinte a semmiből szerezte meg a vezetést a Ferencváros, Busai érkezett a jobb oldalon nagy sebességgel a tizenhatosra, megforgatta Viniciust, majd a kivetődő kapus felett próbálta elpasszolni a labdát. Busai lövése nem ment volna be, de középen érkezett Roland Lamah és közelről bekanalazta a labdát a kapuba.

Öt perccel később újabb óriási hazai védelmi hiba után került helyzetbe a Fradi, Böde lövésébe még beleértek, de éppen Varga elé került a labda, aki meg a kapu bal oldalába bombázott.

A 37. percben Nalepa megkapta a második sárgáját, jogos volt mind a két lap, emberhátrányba került a Fradi. A Videoton még az első félidőben megpróbálta kihasználni az emberelőnyt, de végül kétgólos ferencvárosi előnnyel mentek pihenni a csapatok.

A második félidő elején szinte azonnal szépíthetett volna a Vidi, de az első félidőben a megsérült Feczesin helyére beálló Ivanovski a bal kapufa mellé helyezett.

A Videoton végig támadta a második félidőt, de kaput alig sikerült találni és a hajrában meg is bosszúlta a Fradi a hazaiak pontatlanságát.

Somalia futotta le Simont, aki nem merte bántani a brazilt és nem rántotta le, így Somalia félpályányi sprint után tizenhatról a bal alsóba lőtt.

A vége nagyon sima lett, de nem volt ekkora különbség a két csapat között játékban. A lehetőségeket a Fradi maximálisan kihasználta és lehet ünnepelni az újabb kupasikert, megérdemelt győzelmet aratott a fővárosi csapat, még tíz emberrel is.