Gólgazdag győzelemmel jutott tovább a Ferencváros, 4-1 a Go Ahead Eagles ellen

A Fradi nagyon sima győzelmet aratott a holland csapat ellen, nagyobb is lehetett volna a különbség, a továbbjutás megérdemelt

 

 

Már az első mérkőzésen is látszott, a Fradi jobb csapatt, mint a GAE, de azért azt is láthattuk, hogy figyelmetlenkedni nem szabad, mégis csak egy holland csapatról van szó.

 

A visszavágó zártkapus mérkőzésén is nagyon jól kezdett a Fradi, a 4. percben Varga gurította le Gerának a labdát és lőtt laposan a kapu közepébe, durván 15 méterről. (1-0)

A 20. percben jött a második találat, Busai letámadásának köszönhetően Böde elé került a labda, aki a jobb alsóba lőtt. (2-0)

Még az első félidő vége előtt jött a harmadik találat, Lamah ment el a tizenhatos jobb oldalán az alapvonalig, a középre adására Busai érkezett és piszkálta a labdát a bal alsóba. A 45. percben már 3-0.

A második félidőben is az történt, amit a Fradi akart, igazi helyzetet a hazaiak alakítottak csak ki.

A 64. percben kezezés miatt jutott büntetőhöz a Ferencváros, de Lamah annyira a bal sarokba akarta helyezni a labdát, hogy végül a kaput sem találta el.

De azért nem maradtunk gól nélkül a folytatásban sem. Haraszti csereként lépett pályára és jól állt be a játékba. Bödével nagyszerűen megértik egymást, előbb kihagyott egy ordító helyzetet, Böde nagy labdáját hosszan vette át. Majd öt perccel később, a 89. percben Bödétől kapott újra labdát, még egy cselszerűségre is futotta a friss igazolásnak, végül ballal öt méterről két-három védő között a kapu jobb oldalába lőtt. A kapus még beleért a labdába, de védeni nem tudott. (4-0)

Aztán lehetett még egy kicsit mérgeskedni a végén, a hosszabbítás utolsó pillanataiban egy elkapkodott hazai szabadrúgásból indulhattak meg a vendégek. Deniz Türüc fektette el Leandrót, majd a tizenhatos vonala előttről a bal felsőbe bombázott (4-1)

 

A Fradi megérdemelten jutott a második körbe.