Milan: Mihajlovic az új edző

A Milan bejelentette az új edzőt

 

 

Az AC Milan hivatalosan is bejelentette Sinisa Mihajlovic érkezését.

 

A szerb mester utoljára a Sampdoriánál dolgozott, de az idény végén távozott, új kihívásokra vágyott.

A Milan két évre szóló szerződést kötött a 46 éves szakemberrel, aki játékosként volt az Inter védője 2004-2006 között.

A Milan az idény végén kirúgta Pippo Inzaghit, a csapat igen pocsék szezonon volt túl. Azóta bejelentették az új társtulajdonos érkezését is, Mihajlovicnak valószínűleg lesz kerete az erősítésekre is, vagyis egyértelműen eredményt várnak el tőle már a következő idényben is.