Bernard Casoni a Videoton új vezetőedzője

A Videoton bejelentette a francia szakember érkezését, a bajnok új szakmai stábbal vág neki az idénynek

 

 

A Videoton FC új szakmai stábbal vág neki az új idénynek. A klub bejelentette ki váltja a múlt szerdán menesztett Joan Carillót. Mostantól Bernard Casoni irányítja az együttest, munkáját Pető Tamás másodedző, Rodolphe Duvernet erőnléti edző és Bíró Imre kapusedző segítik.

 

Casoni 1990-96 között a Marseille játékosa is volt, 1993-ban Bajnokok Ligáját nyert a csapattal. A francia válogatottban 30 alkalommal lépett pályára.

 

Az edzői pályafutását a Marseille utánpótlásában kezdte, utoljára a Valenciennes kispadján ült.

 

"Valamennyit már láttam az országból, a városból és kitűnőek az első benyomásaim. Tudom, hogy a Vidi jelentős klub Magyarországon, ahogy tisztában vagyok az elmúlt évek eredményeivel is. A csapat megnyerte a legutóbbi bajnokságot, természetesen nekem sem lehet más a célom, mint az, hogy a következő idényben megvédjük a címünket, a Bajnokok Ligájában pedig a lehető legtovább eljussunk. Hétfőn találkozom először a játékosokkal, és elkezdjük a közös munkát" - nyilatkozta Bernard Casoni a vidi.hu-nak.

 

"Olyan edzőt kerestem, aki kellő tapasztalattal bír, komoly labdarúgó múlttal rendelkezik, szabad és nem régóta van kispad nélkül, tehát nem esett ki a ritmusból. Aki a munkája során azokat a játékosokat helyezi előtérbe, akik nem csak akarnak, de tudnak is nyerni, és akinek a futballkultúrája közel áll a miénkhez. Bernard Casoni ilyen szakember. Mikor először leültem vele beszélni, hamar kiderült, hogy nagyon hasonlóakat gondolunk a labdarúgásról. Emellett rendkívül elszánt, eredménycentrikus és szigorú edző, igazi megszállottja a munkájának. Úgy gondolom, jó útra lép vele a Vidi. A célunk továbbra is a bajnoki cím és a kupagyőzelem Magyarországon, a nemzetközi porondon pedig szeretnénk minél jobb eredményt elérni már idén is" - mondta Burcsa Győző klubigazgató.