A Barcelona nem adja Bartrát, Montoyáról tárgyalnak

A Barcelona nem akarja eladni Marc Bartrát, Montoyáról még nem döntöttek

 

 

Ariedo Braida, a Barcelona sportigazgatója beszélt az FCInternews.it-nek a két játékos helyzetéről.

 

Ebből kiderült, Marc Bartrát nem adják, lényegében érinthetetlen ezen a nyáron.

A pletykák szerint amúgy a Liverpool, a Tottenham és a Manchester City is vinné a Barcelona védőjét.

Braida kitért Martin Montoyára is. Az ő esetében a napokban leülnek tárgyalni a játékos ügynökével és majd a megbeszélés után döntenek arról, mi legyen vele a jövőben.

Montoya azért került nehéz helyzetbe, mert Dani Alves szerződést hosszabbított, valamint a posztjára érkezett még Aleix Vidal is, vagyis harmadik számú védő lenne a jobb oldalon, kevés játéklehetőséghez jutna.

Montoya iránt érdeklődik az Inter, de a Juventus is figyeli a körülötte kialakuló helyzetet.