A Ferencváros stadionjának rendezvényes kihasználtságáról és a gyepcseréről beszélt Siklósi Csaba
A Groupama Arénát üzemeltető Lagardere Unlimited Stadium Solutions (LUSS) Kft. egyik ügyvezető igazgatója, Siklósi Csaba a Sport TV Mai helyzet című műsorában beszélt többek között a stadion rendezvényes kihasználtságáról és a februári gyepcseréről is.
Siklósi Csaba Vámos Zoltánnal együtt váltotta év elején a LUSS Kft. ügyvezető igazgatói posztján Szekeres Tamást. Siklósi, aki kinevezése előtt a LUSS Kft. kereskedelmi vezetője volt, úgy véli, így, hogy ketten látják el ezt a pozíciót, talán még hatékonyabb lesz a működés, mivel szerteágazó feladatokat kell megvalósítani egy modern stadion üzemeltetése során. A cégnél büszkék arra, hogy Európa egyik legmodernebb stadionját építették, amely a mérkőzések megrendezése mellett tökéletesen megfelel más rendezvények lebonyolítására is, kisebb vállalati workshopok, születésnapok, nagyobb konferenciák, gálavacsorák, fogadások is voltak az események között, de extrém esetként már lánykérésre is sor került.
„Ez egy olyan helyszín, ahol érzelmileg lehet hozzáadni egy adott eseményhez. Egy rendezvény szervezőjének mindig az a célja, hogy élményt adjon az odalátogató vendégnek, és sokkal könnyebb ezt megtenni egy olyan helyszínen, ahol kvázi tálcán kínálják az élményt, hiszen maga a helyszín is erre a célra jött létre, hogy hagyományos működésében is élményt adjon, mondjuk egy futballmérkőzést”– fogalmazott Siklósi.
„A kezdet kezdetén évi 100-120 rendezvénnyel számoltunk, ami nem futballhoz köthető, és büszkén mondhatom, hogy hét hónap elteltével már több, mint 120 rendezvénynek adtunk otthont. Ebben az irányban jó úton járunk, és folyamatosak a lekérések és a foglalások továbbra is. Az emberek, a rendezvényszervezők és a vállalatok valóban megkedvelték a Groupama Arénát, mint rendezvény helyszínt. Ha a futballmérkőzésekre gondolunk, akkor pedig az a minta, amit láttunk Nyugat-Európában, hogy a labdarúgás legyen a hívó szó, a futballmérkőzés legyen az a csúcsesemény, ami miatt a néző kilátogat a stadionba, de ne ez legyen az egyetlen élményt jelentő elem azon az estén. Legyen neki megkomponálva egy sokkal hosszabb szakasz programokkal teletűzdelve, amikor ő eljön, és jól érzi magát, akár családosan, gyerekekkel, és részt vesz olyan kiegészítő programokon, amik eddig ismeretlenek voltak Magyarországon a stadionokban” – beszélt Siklósi a rendezvények eddigi számáról, és hogy milyen tapasztalatot szereztek németországi szakmai körútjuk során.
Szóba került a gyepszőnyeg februári cseréje is. „Egy beütemezett karbantartást hoztunk előre időben, tehát azt, amit eredetileg nyárra terveztünk azt valósítottuk meg februárban. Pontosan azért, mert látjuk előre ezt a foglaltságot és azt a rendezvénymennyiséget, amit be kell fogadni az arénába. Jobbnak láttuk ezt a feladatot most elvégezni, hogy megfelelő minőségű terep fogadja,mondjuk akár a magyar labdarúgó-válogatottat most Görögország ellen”– mondta erről az ügyvezető igazgató a Sport TV Mai helyzet című műsorában.