Gareth Bale új szerződést kaphat a Real Madridtól, nem igazol a Premier League-be
Az utóbbi hetek arról szóltak, hogy a Manchester United mennyire nagyon szeretné megszerezni Gareth Bale-t, de végül azzal zárult, hogy a játékos is nyilatkozott, mennyire nagyon jól érzi magát Madridban és a jelenleg tartó szerződése után is maradni szeretne a klubnál.
A Daily Star szerint Bale új szerződést fog kapni a spanyol klubtól. Bale jelenlegi szerződése 2019. június 30-ig szól, az angolok szerint további két évvel meghosszabbítják majd a walesi játékos szerződését, vagyis 2021-ig a klub játékosa maradhat.
A 25 éves játékos 2013-ban igazolt a Real Madridhoz és kivette a részét a csapat sikereiben, így rögtön Bajnokok Ligája győztes lett, sőt döntő gólt ért el a BL döntőben, valamint a spanyol kupa döntőjében is.
Bale elismerte, hogy fantasztikus éven van túl. Azért is igazolt a Real Madridhoz, mert trófeákat akart nyerni és a világ legjobb játékosai mellett akart edzeni. Mint azt láthattuk, el is érte a rövidtávú céljait.