Vidic visszatérhet a Man Unitedhez?

A rutinos szerb védő már januárban visszatérhet a Manchester Unitedhez

 

 

Az angol lapok megint előjöttek egy korábbi pletykával, ami szerint Nemanja Vidic, a Manchester United korábbi alapembere visszatérhet az Interből az angol klubhoz.

 

Vidic a nyáron döntött úgy, hogy klubot vált, több mint 300 mérkőzésen lépett pályára a Man Unitedben és az Inter kereste meg. A döntésében valószínűleg az is közre játszott, hogy vége lett a Ferguson érának a klubnál és Moyes alatt nem igazán ment a csapatnak.

Viszont a hírek szerint az Internél sem érzi feltétlenül jól magát a 33 éves védő.

A Man Unitedben eltöltött nyolc idény, azért meghatározó lehet minden játékos számára, ráadásul az angol klub védelme nem lett jobb a távozásával, sőt tovább gyengült a csapat hátsó alakzata.

Van Gaal a napokban viszont olyanokat is nyilatkozott, hogy nem igazolnak új védőt a keretbe, hiszen vannak elegen, ráadásul a sérültek kezdenek felépülni, nem kell nekik új játékos januárban.

Az angol lapok szerint viszont úgy látszik, hogy a holland mester Vidic esetében kivételt tehet és az is tény, hogy Vidicnek azért annyira nem kell új közeget megszoknia, hiszen van múltja a klubnál.