NB1: A Debrecen – MTK rangadóval zárul az év - a forduló beharangozója

Jön a 17. forduló, ami elvileg már a tavaszt jelenti a fordulók számát tekintve, de ez lesz idén az utolsó bajnoki forduló, köztük egy igazi rangadóval.

 

Elsőként már pénteken pályára lép a Ferencváros és a Pápa. A Fradi a dobogóért küzd, győzelem és a riválisok bukása esetén még össze is jöhet ez, a Lombard meg távolodna a kiesőzónától, ha pontokkal távozna.

A szombati első mérkőzésen a Honvéd a Győrt fogadja, két olyan csapat mérkőzése ez, akiknek nem úgy alakult az ősz, mint szerették volna, edzőváltások is történtek, míg egy győzelem jó szájízt adhat a téli szünetre.

A Dunaújváros a Videotont fogadja, a Vidi az éllovas és természetesen a győzelemre törekszik most is, a hazaiak a bentmaradásért küzdenek, így egy kemény, hajtós mérkőzés is kijöhet belőle.

A Pécs és a Puskás Akadémia mérkőzésén is leginkább az a tét, hogy a Pécs képes lesz-e közeledni a bentmaradást jelentő zónához, míg a Puskás Akadémia akár a felsőházba is bekerülhet a győzelem esetén.

A Haladás – Kecskemét párharcon az utolsó csapat fogadja egy masszív, jó játékra is képes Kecskemétet, talán meglepetést okozna a Haladás győzelme, de valahogy még mindig nehéz elhinni, hogy a Haladás az utolsó.

A Paks a Nyíregyházát fogadja, a Paks az idény meglepetés csapata, kisebb mázlival akár a dobogón is telelhetnek, de már az is jó eredmény lehetne a számukra, ha szorosan ott tudnak maradni elől és akkor lehet bízni a jó tavaszban is. A Nyíregyházának idén meg egyértelműen az a cél, hogy bentmaradjon, a pontszerzés újabb lökést adhat a csapatnak, a télen meg állítólag több új játékos is érkezhet a keretbe, erős középcsapattá válhat az újonc.

A Diósgyőr – Újpest a vasárnap első rangadója, a Diósgyőr megőrizné a harmadik helyét, az Újpest a győzelem esetén megelőzheti a Diósgyőrt, szóval érdemes lesz mindenképpen nézni a mérkőzést.

A forduló meg a Debrecen – MTK rangadóval zárul, ez lesz a forduló rangadója is egyben. Az MTK a győzelme esetén továbbra is reménykedhet akár még egy bajnoki címben is, még ha talán nincs is célba véve az arany, de hát mi másban bízzon egy sportoló, mint a legjobb eredményben. A Debrecen a győzelemmel feljöhet a dobogóra és a pocsék bajnoki kezdést egy szép sorozattal zárhatná a címvédő.

 

NB1., 17. FORDULÓ

2014-12-05 19:00 FERENCVÁROS - LOMBARD PÁPA
2014-12-06 14:00 HONVÉD - GYŐRI ETO
2014-12-06 16:00 DUNAÚJVÁROS - VIDEOTON
2014-12-06 16:00 PÉCS - PUSKÁS AKADÉMIA
2014-12-06 18:00 HALADÁS - KECSKEMÉT
2014-12-06 20:00 PAKS - NYÍREGYHÁZA
2014-12-07 16:30 DIÓSGYŐR - ÚJPEST
2014-12-07 18:30 DEBRECEN - MTK