Mario Balotelli körül továbbra sem nyugszik a hangulat, a héten két botrányos megmozdulása is volt
Az olasz válogatott csatárt már kikezdte a liverpooli tábor, elégedetlenek a játékossal, mert nem igazán gólerős a játéka, pedig egy csatártól ezt várnák.
Brendan Rodgers ekkor még megvédte a játékost, kiemelte, hogy elégedett a munkájával és azt is kiemelte, hogy nem Suárez pótlására igazolták, mivel Suárez pótolhatatlan.
De ezek után sem csendesedett a helyzet, jött ez a hét és előbb a Real Madrid elleni Bajnokok Ligája mérkőzés, aminek szünetében Balotelli elcserélte a mezét Pepével, ez nem igazán jött be Rodgersnek sem... a második félidőben már nem küldte pályára a csatárt, majd megjegyezte, hogy ilyet csak mérkőzés végén illik csinálni.
Majd jött a csütörtök, amikor Balotelli Wythenshawe városkába látogatott a Ferrarijával, ott él az anyukája, ezért ment oda, míg a közelben lakóknak nagyon tetszett a játékos autója, elkezdték fotózni, ami az olasz csatárnál végleg kiverte a biztosítékot, ennek eredményeként egy nő ki is hívta a rendőrséget, mert félt a csatártól.
Balotelli egyelőre nem lopta be a liverpooli drukkerek szívébe magát, várnák már tőle a gólokat, amivel eddig adós maradt. Az olasz válogatottból is kikerült, nincs top formában a csatár és ez valószínűleg lelkileg sem hat rá túl jól. Pedig a Liverpoolt már az utolsó esélyeként emlegetik, olyan csapatként, ahol top játékossá kellene válnia, de egyelőre úgy látszik nem sikerül neki.